Mi is az a CC, azaz Consumption Card?

A Legends Sports Bárt azért álmodtuk meg, hogy helyszíne legyen mindazoknak, akik a nagy sportpillanatokat tökéletes környezetben, finom ízek és jó italok mellett, a városban egyedülálló képélménnyel szeretnék megélni. Ahhoz, hogy a kiemelt napokon is meg tudjuk tartani kiszolgálásunk és sportbárunk mára már joggal elvárt színvonalát, ezen estékre szükségessé vált a kötelező minimumfogyasztás bevezetése, azaz a Consumption Card system, melynek összegeiről és részleteiről az alábbiakban tájékozódhattok.

A sportesemények között „CC” jelzéssel ellátott mérkőzések azok, amelyeknél a belépéshez „CC” kártyát kell vásárolni, amit azonban 100%-ban le tudtok fogyasztani. Az összeg annak függvénye, hogy az étteremben hol és milyen asztaloknál szeretnétek helyet foglalni.

Az alábbi lehetőségek közül lehet választani:

  1. Asztal vagy boksz a nagy kivetítő előtt: 4000 Ft/fő (A minimális vendéglétszám asztalonként 1 fővel lehet kevesebb, mint a lehetséges maximális. Tehát pl. 6 fős boksz minimum 5 főre foglalható, illetve minimum 5 db kártyát szükséges hozzá megvásárolni.)
  2. Magas bárasztalok, illetve bárszékek a könyöklők, bárpult mellett: 3000 Ft/fő (Bárasztal minimum 3 kártya megvásárlásával foglalható!)
  3. Állóhely: 1500 Ft/fő
  4. Living Room: 5000 Ft/fő

Amikor a számlát kéritek, az asztal fogyasztása a kártyátokról lesz levonva. Amennyiben nem használtátok fel az összeget maradéktalanul, a kártya vásárlását követő két hónapban bármikor megtehetitek azt.

Fontos! Ezeken a speciális estéken a foglalásokat 15 perccel a mérkőzés kezdete előtt töröljük, azokat a helyeket újra értékesíthetjük. Ezért, ha már tudod, hogy késni fogsz, ne felejts el bennünket időben értesíteni (telefonszám: +36 (1) 266-1826) hogy az asztalodat semmi esetre se adjuk el másnak!

webfejlesztés, online kommunikáció - Be original Kft.